főorvos
neonatológus, sürgősségi orvostan szakorvosa
Magánrendelésemen több évtizedes szakmai tapasztalattal várom az
ország bármely pontjáról érkező betegeket.

ÖNÉLETRAJZom:
Iskoláit Szegeden végezte. Már általános iskolában aktívan sportolt, ezért középiskolába a Radnóti Miklós gimnázium sporttagozatára jelentkezett, ahol különösen a csapatjátékokban jeleskedett. Az eredményért való küzdelem és a csapatszellem további életében is meghatározó szerepet játszott. 1965-ben felvételt nyert a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karára, 1971-ben avatták orvos doktorrá. Az egyetemi tanulmányai alatt a Boda Domokos professzor vezette Gyermekklinikán szerzett tapasztalatok és élmények hatására határozta el, hogy gyermekgyógyász lesz. A klinikai pályafutásról lemondva 1971-ben feleségül vette a fehérvári születésű szigorló orvostanhallgató Gervain Juditot és őt követve Székesfehérvárra költözött. A Szent György Kórház Csecsemő- és Gyermek Osztályán kezdte szakmai pályafutását. Házassága és az osztályhoz való kötődése 50 éve tart, ezen idő alatt igazi fehérvári lokálpatriótává vált. Két gyermekük, Gábor és Judit szintén az orvosi hivatást választották életcélul és két-két unokával ajándékozták meg szüleiket.
Csecsemő-gyermekgyógyászatból, neonatológiából, sürgősségi orvostanból szerzett szakvizsgát. 1985-2017 között 32 évig vezette a Kórház Újszülött- Csecsemő- és Gyermekosztályát, 2017-től nyugdíjas főorvosként dolgozik első munkahelyén.
Fiatal szakorvosként az újszülött és koraszülött ellátás (neonatológia) került érdeklődése középpontjába, ezen belül a fejlődésneurológiai gondolkodás, az újszülöttkori idegrendszeri sérültek korai felismerése, neuroterápiája és rehabilitációja. Példaképével, Katona Ferenc professzorral szoros kapcsolatot alakított ki. Új terápiás beavatkozásokat (agykamrába törő vérzések punkciója és átöblítése, újszülöttek súlyos fertőzésében kolonia stimuláló faktor alkalmazása) vezetett be, megalkotta a születés körül idegrendszeri sérülést szenvedettek korai felismerésének és kezelésének fehérvári modelljét. Pedagógusokkal karöltve megszervezte Székesfehérváron a mozgássérültek integrált óvodai, iskolai, bölcsődei csoportjait, amelyek ma is működnek.
1985-ben bízták meg az Újszülött-, Csecsemő- és Gyermek osztály irányításával. Korszerű osztályszerkezetet alakított ki (Neonatalis és Gyermek Intenzív részlegek, Sürgősségi 24 órás megfigyelő egység, speciális szakrendelések, krónikus betegek – diabetes mellitus, epilepsia – nyári táboroztatása, gyermekbarát környezet, játszó sarok, folyamatos szülői jelenlét biztosítása, anyás szobák, szoptató anyák elhelyezése, újszülötteknek az anyák ágya melletti elhelyezése:”rooming in”, „baba-barát” szülőszobai és újszülött ellátás megszervezése a szülészeti osztály vezetőjével karöltve). Stabil szakember gárda nőtt fel mellette, vezetése alatt 50 gyermekgyógyász és 25 ráképzett szakvizsgát tettek kollégái, számos intenzív ápolónő és asszisztens képződött. 1992-ben létrehozta a Fejér Megye Gyermekeiért Alapítványt, amely műszerek beszerzését, a dolgozók továbbképzését és tudományos tevékenységét támogatja.
Az Újszülött Intenzív részlegen (PIC) fekvő koraszülöttek és beteg újszülöttek rendszeres idegrendszeri szűrését (fejlődésneurológiai vizsgálat) és szakrendelésen az ellenőrzésüket, szükség esetén korai fejlesztésüket (neuroterápia) a 80-as évek elején kezdte, osztályvezetői működése alatt folytatta és jelenleg is végzi. Ezen kívül hematológiai betegek és ritka betegségben szenvedők részére tart szakrendelést.
Magánrendelést 1996 óta vezet.
Tudományos munkássága elsősorban a perinatológia (újszülöttellátás), a ritka betegségek és a gyermek sürgősségi ellátás témaköré szerveződött. A perinatalis idegrendszeri sérülésekről számos országos és nemzetközi kongresszuson (Budapest, Prága, Buenos Aires, Oslo) tartott előadásokat, közleményeket és könyvfejezeteket írt (Perinatológia kézikönyve, Gyermek rehabilitáció sajátosságai). 2000-ben magyar küldöttség gyermekgyógyász képviselőjeként tanulmányúton vett részt az USA-ban (Boston, Worchester, Philadelphia) a sürgősségi ellátás tanulmányozására. 2003-ban az országban elsőként Székesfehérváron alakította ki a 24 órás gyermek sürgősségi részleget.
8 magyar és angol nyelvű könyvfejezet írója, közel 100 magyar és angol nyelvű közlemény, idézhető absztrakt szerzője és társszerzője, valamint 400 referátum, előadás előadója. Munkatársaival 35 országos kongresszust, tudományos ülést szervezett. A Semmelweis Egyetem felkért előadója volt, államvizsgákon jelenleg is rendszeresen vizsgáztat.
Tudományos Társaságokban betöltött funkciói:
Vezetőségi tagság: Magyar Gyermekgyógyász Társaság (MGYT), Perinatológiai Társaság, Orvosi Rehabilitációs és Fizikális Medicina Társaság, Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság, Magyar Gyermek Intenzív és Anesthesiológiai Társaság (MGYAIT).
Szakmai Kollégiumi tagság: Gyermekneurológiai, Psychiátriai és Idegsebészeti Szakmai Kollégium, Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégiumi tag és 2 cikluson keresztül főtitkára, Oxiológiai és Sürgősségi valamint Gyermekgyógyászati Grémium tag, MGYT Észak-Nyugat Magyarországi Szekció Elnöke 3 cikluson át.
Nemzetközi tudományos társasági tagság: European Association of Perinatal Medicine, European Assotiation of Emergency Medicine, Research in European Pediatric Emergency (REPEM) alapító tag.
Szakmai elismerések: Magyar Perinatológiai Társaság „Kiszel-Büki” emlékérem, MGYAIT „Tekulics” emlékérem, Frank Kálmán emlékérem, Kulin László emlékérem, MGYT „Bókay János” emlékérem
Díjak, kitüntetések: Egészségügyi Miniszteri dicséret, Szent György emlékérem, Berzsenyi Zoltán díj, Polgármesteri Elismerő Emlékérem, Romhányi Emlékérem, Magyar Arany Érdemkereszt.

